U15 Minden jó, ha a vége jó… szerencsére, csak a felénél tartunk

111

Néhány héttel ezelőtt a szegedi mérkőzésen 20 perccel a lefújás előtt még a hazai pályán játszó St. Mihály FC 3-2arányban vezetett csapatunk ellen a Leány U15-ös Bajnokság Keleti csoportjában, de lányaink hatalmas hajrával megfordították a találkozót. A hazai összecsapás előtt biztos volt, hogy amennyiben nem veszít Király Bianka-Bircsák Gyula-Kovács József edzői triumvirátus csapata, úgy a csoport dobogóján töltik a telet. Egy apró dolog volt, a szegedi csapatnak is ez volt a célja, és ennek már a mérkőzés elejétől fogva hangot is adtak. Támadólag léptek fel, igaz csapatunk többször is hadilábon állt a szerencsével, főleg a 28. percben, mikor Harsányi Szandiról a saját kapujába pattant a labda. Előtte néhány perccel a szegedi lányok már bevették a kapunkat, így magabiztos volt az előnyük, amit megfelezett Kovács Zsófi egy tetszetős találattal még az első félidőben. Egygólos volt a vendégek előnye a szünetben, mondhatni, hogy semmi nem volt veszve, főleg, hogy a lányok többször bizonyították, hogy képesek fordítani.
Sajnos ez most elmaradt, hiszen a dél-alföldi vendégek még háromszor vették be a kapunkat, amire nem érkezett válasz, így csapatunk kiütéses 5-1 arányú vereséget szenvedett. Mindösszesen, le a kalappal a lányok ősze előtt, hiszen a csapatunkból többen nyáron kezdték el a sportággal foglalkozni.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve a képre kattintva megtekinthető!

 

Vélemény, hozzászólás?