Már csak négy nap a Final Fourig!

futsak magyar 2014

2014. március 29. 17 óra 30 perc Nagykáta, az ellenfél a Tölna-Mözs gárdája. A döntőbe vezető út ezúttal sem volt rózsákkal kirakva. A második fordulóban kapcsolódtunk be a sorozatba, az Univerzum csapata ellen tizenegy gólos sikert követően a Közterület csapatához látogattunk, ahol lányaink igazolták a papírformát 20-1 arányú győzelmet arattak.

Az elődöntőben a Dunakeszi Kinizsi várt a csapatra, ami kicsit sem ígérkezett könnyű feladatnak, igaz, hogy itt már két meccsen dőlt el a továbbjutás kérdése. Idegenben kezdtünk, ahol parázs mérkőzésen 4-4-es döntetlen született. A félegyházi visszavágón lányaink biztos győzelmet arattak, és készülhettek Nagykátára, a döntőre. Kezdőcsapatunkban a kapuban Vincze Anikó, a mezőnyben Megyes Ágnes, Szabó Boglárka, Zágor Bernadett  és Pincze Gabriella. Ismert és elismert játékosai a sportágnak. A kispadon Nagy Anett, Halászi Kinga, Vidács Krisztina, Sebestyén Györgyi és Szabó Nóra, akiknek neve ugyancsak ismerősen cseng szurkolóink fülében. Halkan jegyzem meg, hogy az idei négyes döntőn Nagy Anettet, Halászi Kingát és Szabó Nórit ismét láthatjuk a parketten, illetve Gál Tímeát is, aki bár a döntőn nem játszott, de már csapatunk tagja volt ebben az évben. A helyszínen zsúfolásig megtelt a nézőtér, mindkét résztvevő csapat mozgósította szurkolóit. Csapatunk, ahogy mondani szokták, alaposan bekezdett és Szabó Bogi klasszikus mesterhármasával jelentős előnyre tett szert, amihez Zágor Detti és Halászi Kinga is góllal járult hozzá. 5-0 ide a szünetben. Fergeteges hangulat volt a pályán és a nézőtéren egyaránt. A második félidőben a Tolna –Mözs csapata hiába szépített, Zágor Detti második találata pontot tett a mondat végére, igaz az utolsó szó ellenfelünké volt. Sportszerű mérkőzésen 6-2 arányú Astra  győzelmet mutatott az eredményjelző tábla a negyvenedik perc végén. Dombó János lányai megérdemelten nyerték meg másodjára is a Magyar Kupát!

 

A 2014-es kupadöntő összefoglalója:

 

 

 Az mlsz.hu cikke a döntőről IDE kattintva tekinthető meg.

 

Vélemény, hozzászólás?