
“Astra: senki többet harmadszor!”Három nap a kupadöntőig!
“Senki többet harmadszor” írja 2015. március elsején Horváth M. Attila a Foci a Köbön internetes oldal szerkesztője (A cikk megtekinthető ITT). Ezen a napon sikerült csapatunknak harmadjára is megnyerni a Futsal Magyar Kupát.
Az út a kupadöntőig még 2014. októberében kezdődött, ahol is csapatunk a BME gárdáját győzte le a kupa második fordulójában, -ismét erőnyerő volt a csapat és csak a második körben kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe-. Ezen a mérkőzésen már az első félidőben eldőlt a továbbjutás kérdése, hiszen már 3-0-ra vezettek Dombó János tanítványai. A második félidőben még szépített ellenfelünk (3-1), de több gól már nem született, így biztos győzelemmel sikerült a továbbjutás a Szekér Anitát, Ganzer Hajnalkát, és Hargas Annamáriát is a soraiban tudó BME ellen. Érdekesség, hogy ekkor a BME csapatát erősítette Ősz Csenge, aki jelenlegi elődöntős ellenfelünk kapuját védi, valamint Fábián Dóra is, aki most a Viktória FC csapatának erőssége.
Az elődöntőben ahogy ebben az évben is a Tolna csapatát kaptuk. Két mérkőzésen dőlt el a döntőbe jutás. Tolnán nagy arányú 6-2-es győzelmet aratott csapatunk, Kiskunfélegyházán már sokkal szorosabb volt a mérkőzés, egy góllal múltuk felül ellenfelünket (4-3), és így kettős győzelemmel jutottunk ismét a kupadöntőbe, ahol a Hajdúböszörmény csapatával csaptunk össze.
A Simonyi András vezette HTE csapata ebben az évben rendkívül erős volt, hiszen remek játékosokat tudott felvonultatni a Böszi. A Torma Lilla-Pinczi Anita-Tell Zsófia-Vágó Fanni- Nagy Ágnes kezdő ötös már önmagában is elmondd mindent ellenfelünk erősségéről, de ha még a cserepadon is megnézünk néhány nevet:Sípos Lilla, Halászi Kinga, Fogl Katalin, Benkő Mónika, Hummel-Smuczer Angéla, akkor azt hiszem mondhatjuk, hogy ennél erősebb gárdát nem is kaphattunk volna a döntőben. Ezzel szemben viszont nálunk kétszeres kupagyőztesek szerepeltek a csapatban, már rutinos “döntőzők”, akik nem adták ki olyan könnyen a kupát a kezükből. Az első félidőben még a HTE vezetett (2-1) utána viszont nem volt megállás, csapatunk mindent beleadott, Szabó Bogi vezetésével megfordította a mérkőzést, és végül 5-2-re meg is nyerte azt!
Ismét Horváth M. Attila cikkére kell hivatkoznunk: “ háromszor nincs véletlen”
A döntő utáni győzelmi ünneplés videója:
A döntőben diadalmaskodó csapatunk névsora:
Vincze Anikó
Megyes Ágnes
Gál Tímea
Szabó Boglárka
Nagy Anett
Kakuszi Adrienn
Gyöngyösi Alexandra
Zágor Bernadett
Szabó Nóra
Godvár Katalin
Dikanová Dominika
Kovács Klaudia
Király Bianka

