Ismét a Tolna az ellenfél hétvégén

Március első hétvégéjén több utánpótlás-bajnokságban (nagypályán) is elkezdődik a tavaszi szezon, de csapataink nagy része csak a március 9-10-i hétvégén lép majd pályára. U14-es kiemelt bajnokságban szereplő lányaink rajtolnak elsőként tavasszal, hiszen március 06-án (szerdán) a Honvéd csapatát fogadják majd a Szentmiklósi úton. Ezen a hétvégén folytatódik viszont az NBI-es női futsal bajnokság, lányaink vasárnap…

Tovább

Hatszoros kupagyőztes csapatunk!

Hétvégén rendezték a női futsal magyar kupa négyes döntőjét Szigetszentmiklóson. Csapatunk már 2012 óta minden évben résztvevője a négyes döntőknek, 2013 óta van final four, és a tegnapi napig ötször emelhette csapatunk a magasba a serleget. Tavaly a Hajdúböszörmény együttese fosztotta meg Dombó János lányait a döntőtől, idén pedig ismét a HTE volt az elődöntőben…

Tovább

U15-ös csapatunk bent van a döntőben!

Szombaton és vasárnap zajlottak a Pest megyei U15-ös leány bajnokság helyosztói, illetve két csoportban a felsőház küzdelmei a négyes döntőért. A kettes számmal jelzett csapatunk a középház 1-es csoportjában próbálta kiharcolni a minél jobb helyezést. A lányok nagyon igyekeztek, de a Veresegyház csapata kiemelkedett a mezőnyből, és hiába játszott másik két ellenfelével döntetlent csapatunk, jobb…

Tovább

Győzelem a HTE ellen

Felnőtt csapatunk szombaton a HTE ellen játszott bajnoki mérkőzést. A tét az alapszakasz elsőség megszerzése is volt, hiszen győzelem esetén továbbra is vezető pozícióban maradtak volna Dombó János lányai.  A végig ki-ki mérkőzésen a félidőben még 0-0 volt az állás, de akadtak helyzetek mindkét oldalon. A második játékrész ugyanúgy folytatódott, mint az első, kemény küzdelmet…

Tovább