A második félidő már jobban sikerült

U19 Dél-Keleti csoport 10. forduló Monori SE – Astra-Alef HFC 5-0 (4-0) U19-es csapatunk a dél-keleti csoportban Monoron vendégeskedett vasárnap. Csapatunkban ezúttal több hiányzó is volt, akiket nehéz volt pótolni, és ez meg is látszott az első félidei játékon. Már a második percben vezetést szerzett ellenfelünk, és annak ellenére, hogy Kovács Angéla remekül védett, az…

Tovább

A legkisebbeknek is elkezdődött a tavaszi szezon

Szombaton verőfényes napsütésben a Kelen SC Sporttelepén került megrendezésre az első tavaszi Bozsik torna. Lányaink már izgalommal várták a megmérettetést, annak ellenére, hogy edzőik nem győzték nyugtatni őket az elmúlt hetekben. Az utánpótlás nevelés egyik szépsége az, hogy egyes  játékosok feljebb lépnek egy korosztályt, és egyben új játékosok kerülnek a csapatba. Ezúttal is avattak újoncot,…

Tovább

Ismét győztünk idegenben

U19-es csapatunk a kiemelt csoportban ismét idegenben lépett pályára vasárnap. A Kaposvári Rákóczi elleni mérkőzést erre a hétvégére halasztotta csapatunk, így a múltheti, szombathelyi túra után, újabb hosszú út várt lányainkra. Kaposvárra érve 20 fokos meleg, illetve remek körülmények fogadták a lányokat, ezúton is köszönjünk a Kaposvárnak, hogy ilyen jó minőségű pályán játszhatott csapatunk. Talán…

Tovább