Csapatunknál az előny!

Női futsal NBI Döntő 1. mérkőzés

Astra-Herbária Kiskunfélegyházi Bulls FC – Hajdúböszörményi TE 3-2 (1-1)
g: Sipos Lilla (büntetőből), Krascsenics Petra, Nagy Anett ill., Bokor Adrienn, Benkő Mónika

Felnőtt csapatunk a női futsal NBI-ben lejátszotta a döntő első mérkőzését a HTE ellen. A fordulatokban gazdag mérkőzés a semleges nézők számára igazi csemege volt, a csapatok szurkolóiknak viszont a pulzusuk valószínűleg az egekben járhatott, nem beszélve a vezetőedzőkéről… Rengeteg kihagyott helyzet, és lehetőség jellemezte az egész mérkőzést mindkét oldalon. A 3. percben a HTE szerzett vezetést Bokor Adrienn találatával, majd fordítottak lányaink Sipos Lilla, és Krascsenics Petra góljaival. A 30. percben ismét egál volt az állás, Benkő Mónika talált Farkas Katalin kapujába. A mérkőzés vége előtt két perccel, mikor már talán többen azon gondolkoztak, hogy hosszabbítás következik-e döntetlennél vagy büntetők, Nagy Anett eldöntötte a mérkőzés sorsát, így 3-2-re csapatunk nyerte az első összecsapást, és a három nyert mérkőzésig tartó párharcban 1-0-ás előnyre tett szert.
A folytatás május 26-án lesz Hajdúböszörményben, a harmadik mérkőzésre pedig június másodikán kerül sor Kiskunfélegyházán.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

A Félegyházi Közlöny cikke ITT olvasható (nyilatkozattal)

A Futsal Hungary cikkét ITT lehet megnézni (edzői nyilatkozattal)

 

foto: Félegyházi Közlöny

 

Vélemény, hozzászólás?