Csapatunk ezüstérmes

5. mérkőzés

Astra-Alef Kiskunfélegyházi Bulls FC – Hajdúböszörményi TE 2-4(1-2)
g: Szabó Boglárka (16.), Krascsenics Csilla (38.), ill., Benkő Mónika (5.), Pádár Anita (16., 35., 37.)

A női futsal NBI-ben ötödik mérkőzésre került sor a három nyert meccsig tartó döntőben. A csapatok már régóta ismerik egymást, évek óta “harcol” egymással a két együttes, a magyar kupa és a bajnoki címekért. A Kiskunfélegyházán rendezett találkozón nem csak a csapatok, hanem a két együttes szurkolótábora is kitett magáért, hiszen remek hangulatot varázsoltak a KÉSZ Arénába. A kezdő sípszót követően bár Dombó János lányai birtokolták többet a labdát, mégis a HTE szerzett vezetést az 5. percben: Benkő Mónika egyéni akciót követően talált Farkas Katalin kapujába. A mérkőzés képe ezután sem változott, Astra labdabirtoklás, HTE védekezés, illetve kontrák, melyek egyébként nagy veszélyt hordoztak magukban. A 16. percben megtört a jég, Szabó Boglárka találatával egyenlíteni tudott csapatunk, de szinte a középkezdés után azonnal visszavette a vezetést a Hajdúböszörmény, Pádár Anita szerzett gólt. Nagy csata folyt a pályán, ellenfelünk nem riadt vissza még a néhol kemény, vagy éppen durvább “belépőktől” sem, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy három perccel az első félidő vége előtt össze is szedték a kisbüntetőhöz szükséges hatodik faultot. A kisbüntetőhöz Sipos Lilla állt oda, ám rosszul találta el a labdát, így lövése elkerülte a kaput. Maradt tehát az egygólos HTE vezetés egészen az első játékrész végéig.
A második játékrészre szinte teljesen beszorult Quirikó Vivien együttese a saját térfelére, volt, hogy hét méteren védekezett ellenfelünk, és minden energiáját mozgósítva hősiesen állta az Astra támadásokat. Lányainknak bár volt helyzete, de rendkívül nehezen tudták feltörni ezt a védelmet, sőt az életveszélyes kontrákra is figyelniük kellett, melyeknél Farkas Katalin védései tartották életben a reményeket. Egészen a 35. percig nem született gól a második játékrészben, de ekkor ismét villant Pádár Anita, és kétgólosra növelte ellenfelünk előnyét. Igaz, addig tart a mérkőzés, amíg a dudaszó elhangzik, és még volt hátra 5 perc, -mely futsalban akár tíz is lehet-, de ez a találat mégis érezhetően többek reményeit szertefoszlatta a hazai oldalon. Aki éppen a pályán volt küzdött becsülettel, de két perccel később végleg eldőlt az aranyérem sorsa: ismét kontra, ismét Pádár Anita, 4-1 oda…Ugyan a 38. percben Krascsenics Csilla még tudott szépíteni az eredményen, de többre már nem futotta, 4-2-re nyert a HTE, és megvédte bajnoki címét.

Lányaink tehát ezüstérmet szereztek a 2018/2019-es szezonban, de egészen a döntő második mérkőzéséig bízhattunk abban, hogy talán idén csapatunk nyakába kerül az aranyérem. A bajnokság alapszakasza során is jobb teljesítményt nyújtott csapatunk, mint ellenfele, sőt a magyar kupa győzelem után sem volt kétséges, hogy jelenleg az Astra az ország legjobb futsal csapata. Szárnyaltak ugyanis a lányok ebben az időszakban, de a döntő második mérkőzése után, mely HTE győzelemmel végződött, már sejteni lehetett, hogy akár öt mérkőzést is játszani kell ahhoz, hogy eldőljön a bajnoki cím sorsa. Érdekes statisztikai adat, hogy a döntő négy mérkőzéséből -az elsőt kivéve- mindig az az együttes hagyta el győztesen a pályát, aki az első találatot szerezte az adott mérkőzés során, és mivel mindkét csapat keretét felkészült, remek játékosok alkotják, talán a hit volt az, mely ezeken a mérkőzéseken győzelemre tudta vezetni a csapatokat. Jó példa erre a negyedik mérkőzés, melyre Hajdúböszörményben került sor, -összesítésben 2-1-es HTE előnnyel-, ahol Rozmis Gabriella találatával vezetett csapatunk, és nyert is, pedig nem sokszor sikerült eddig a HTE otthonában győzni. Az ötödik mérkőzés után is az a csapat emelhette a magasba a bajnoki trófeát, aki először vezetett, és így talán jobban el is hitte, hogy győzhet..

A teljes mérkőzés felvétele

Foto: Félegyházi Közlöny

Vélemény, hozzászólás?