Hétvégén zárul a nagypályás szezon

U19-es csapatunk zárja az őszi szezont nagypályán, lányaink a Ferencváros ellen lépnek pályára vasárnap a Kocsis Sándor Sportközpontban. A papírforma ellenfelünknek kedvez, különösen úgy, hogy a Jet-Sol Ligában már vége az idei bajnokságnak, így csapatunk valószínűleg a legerősebb Fradival csap majd össze ebédidőben. U19-es csapatunkon kívül U17-es futsalos lányaink is játszanak, egy elhalasztott mérkőzés kerül pótlásra a TFSE ellen Üllőn. Csapatunk jó formában van, a TFSE, a DEAC, és a Miskolci Vénusz csapatát is sikerült legyőzni, reméljük, hogy vasárnap ismét sikerül begyűjteni a három pontot.
A további hetekben már csak futsal mérkőzéseken lesz érdekelt klubunk ebben az évben, az NBI-ben, és az U17-ben még vár egy Gyulai Amazonok elleni derbi lányainkra, illetve U13-as csapatunk megkezdi szereplését december 15-én a PMLSZ által kiírt téli Futsal7vége sorozatban.
Az év utolsó mérkőzéseire december 22-én kerül sor, ekkor az U13-sok a második fordulót játsszák majd a Futsal7végén, illetve felnőtt futsal csapatunk részt vesz a Karácsonyi Jótékonysági Fociparádén Szigetszentmiklóson. 

Az év utolsó programjai

12. forduló

Ferencvárosi TC – Astra-Alef HFC
2019.12.08.     12.00    Kocsis Sándor Sportközpont

1. forduló (halasztott mérkőzés)

Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC – TFSE
2019.12.08.      15.30     Üllő, Városi Sportcsarnok

 11. forduló

Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC – Gyulai Amazonok
2019.12.15.      18.00      Kiskunfélegyháza, Constantinum Sportcsarnok

11. forduló

Astra Kiskunfélegyházi Bulls FC – Gyulai Amazonok
2019.12.15.      15.30     Kiskunfélegyháza, Constantinum Sportcsarnok

PMLSZ U13 Futsal7vége II. osztály G csoport 1. forduló
2019.12.15.      8.30-12.10       Alsónémedi Sportcsarnok

Karácsonyi Jótékonysági Fociparádé
2019.12.22.        Szigetszentmiklós Sportcsarnok
Program IDE kattintva tekinthető meg

PMLSZ U13 Futsal7vége II. osztály G csoport 2. forduló
2019.12.12.     11.05-13.30        Bugyi Sportcsarnok

 

Vélemény, hozzászólás?