Háromgólos győzelem a Fradi ellen!🤩💪

U19 Kiemelt csoport 3. forduló

Astra-Alef HFC-Üllő – Ferencvárosi TC 3-0 (2-0)
g: Nádudvari Anna (20. büntetőből), Kubitsch Eszter (35., 55.)

U19-es csapatunk az első két fordulóban magabiztos győzelmet aratott a kiemelt csoport két újonca a Vasas, és a Veszprém csapatai ellen, az igazi “felmérő” viszont a harmadik fordulóban várta a lányokat, az évek óta bajnokesélyes Ferencváros együttesét fogadták ma a Szentmiklósi úton. Aktuális ellenfelünk a 2020/2021-es szezonban még nem lépett pályára, így mondhatni a sötétben tapogatóztunk a Fradi mostani erősségét illetően. 

A mérkőzés első perceitől kezdve csapatunk ragadta magához a játék irányítását, labdabirtoklásban messze felülmúlták ellenfelüket lányaink. Ennek megfelelően körülbelül tíz perc elteltével “megérkeztek” a helyzetek, és a lehetőségek is. A vezető találat előtt Godzsa Ivett, és Skultéty Tamara előtt is adódott nagy lehetőség a gólszerzésre de ezek még kimaradtak, majd a huszadik percben Skultéty Tamarát buktatták ziccerben a Ferencváros védői, a jogosan megítélt büntetőt pedig Nádudvari Anna magabiztosan értékesítette, így 1-0-ra vezetett csapatunk. A gól után is nagy nyomás volt ellenfelünk védelmén, sorra jöttek a sarokrúgások, illetve átlövések a lányoktól, és nem is hiába. A mérkőzés 35. percében Kubitsch Eszter vállalkozott egy távoli lövésre, mely ugyan nem volt bombaerős, de így is befért a jobb alsó sarokba.

A második játékrészben sem változott igazán a játék képe, csapatunk támadott, a Ferencváros pedig a megszerzett labdákkal gyorsan próbált védőink mögé kerülni, de ez nem igazán sikerült. A Hári Kata (majd Nádudvari Anna), Szennai Tímea, Fehér Anna, és szintén Nádudvari Anna védő négyessel nem tudott mit kezdeni ellenfelünk. Ellenben az FTC védelem Kubitsch Esztert ma nem tudta tartani, több helyzet, lehetőség is indult tőle, valamint az 55. percben az egész zöld-fehér védelmet kicselezte, és meglőtte saját maga második, csapatunknak pedig a harmadik találatát.

A hátralévő 35 percben is akadtak lehetőségek lányaink előtt, de ezek már kimaradtak, így 3-0-ra legyőztük a Ferencvárost!

Fontos megemlíteni hogy kapusunknak, Török Noéminek a kapuját három mérkőzés óta nem tudják bevenni az épp aktuális ellenfelek. Az U19-es bajnokságban a három forduló alatt még érintetlen maradt Nono mögött a háló, valamint az elmúlt héten NBI-ben a Haladás-Viktória sem tudta bevenni kapuját!

Ami biztos, hogy ebben a bajnokságban könnyű mérkőzés nincsen, minden pontért keményen meg kell küzdeni, de a Ferencváros legyőzése mindig, minden esetben bravúrnak számít!

Lányaink következő mérkőzésére szeptember 5-én kerül sor, és újabb bajnokesélyes nagynevű klub lesz az ellenfél, az MTK otthonában lép majd pályára csapatunk.

Gratutálunk lányok! Csak így tovább!

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető!

Vélemény, hozzászólás?