Utánpótlás körkép

Utánpótlás csapatainkról még nem esett szó a nyár óta, így most szeretnénk egy kicsit képbe helyezni kedves olvasóinkat.

Az Elit Központos státusz miatt három kötelező utánpótlásunk ebben az évben az országos U19, U17, és U15-ös csapat lett. Mindhárom korosztályban nagypályán zajlanak a mérkőzések, a bajnokság zárt, a kijelölt akadémiák, és az elit központok részvételével zajlik. Ezen kívül a regionális U19-es bajnokságban is indult csapatunk Kiskunfélegyházi Alközpontunk részvételével, valamint az U14-es ¾-es pályás leány bajnokságban is küzdenek majd lányaink.

Az U14-es bajnokság kivételével mindegyik bajnokság elkezdődött már, három fordulón túl vannak a lányok.

U19 

U19-es csapatunk erre a 2021/2022-es szezonra átalakult, hiszen több játékosunk kinőtte ezt a korosztályt, így ők az NBI-es, illetve NBII-es csapatunkban folytatják tovább pályafutásukat. A csapat gerincének egy része mondhatni megmaradt, ehhez csatlakoztak új játékosok a nyáron. 

Csákány Fanni az Airnergy csapatából érkezett az Astrába, nagyon tehetséges kapus, de sajnos ősszel nem léphet pályára, mert az első bajnoki előtti edzésen egy sajnálatos mozdulatot követően eltört a szárkapocs csontja. 

Erdei Rubin Békéscsabáról érkezett hozzánk, Turbucz Anna Gyuláról, Ráncsik Virág a Honvéd együtteséből, Király Lilla a Nyírség NSE-től, Czinege Eszter, és Vidéki Orsolya pedig Kiskunfélegyházi Alközpontunkból csatlakozott a budapesti lányokhoz.

Csapatunk az építkezés fázisában tart jelenleg, de ennek ellenére, -vagy éppen emellett- az első két bajnoki mérkőzését sikerült megnyernie. A PMFC együttesét 2-0-ra, és ami ennél is nagyobb “tett” a Puskás Akadémiát 1-0-ra győzték le a lányok. (a Szent Mihály elleni első forduló halasztásra került.)

U17

U17-es csapatunk vezetőedzői posztját ebben a szezonban Sárosi Csilla vette át, és készítette fel a lányokat a 2021/2022-es szezonra. Ha fent azt írtuk, hogy U19-es csapatunk az építkezés fázisában tart, akkor ezt főleg elmondhatjuk U17-es csapatunkról, akik évek óta a regionális bajnokságokban vettek részt, és most csöppentek bele a kiemelt csapatok elleni mérkőzések világába. Nyáron ebben a keretünkben is volt játékosmozgás: Kovács Rebeka, Gáspár Viktória, Kovács Melissza, Bellon Petra az MTK együttesében folytatja pályafutását, Kinka Petra pedig befejezte labdarúgó karrierjét. Több játékos is érkezett a távozók pótlására: Kovács Krisztina (Soroksár), Szántai Anna (Alsónémedi SE), Pócsi Erika (Jászberény), Peredi Flóra (Jászárokszállás).

A lányok eddig a Szent Mihály, a PMFC, és a Puskás Akadémia ellen mérették meg magukat, de sajnos mindhárom mérkőzésen vereséget szenvedtek. Idő kell még a lányoknak hogy felvegyék a bajnokság ritmusát, de reméljük minél hamarabb sikerül!

U15

Országos U15-ös csapatunkat szinte teljesen a nulláról kellett felépíteni a nyáron. Majláti Zsoltot bízta meg a vezetőség ezzel a cseppet sem könnyű feladattal, ráadásul az sem könnyítette meg vezetőedzőnk dolgát, hogy ebben a korosztályban is nagypályára írták ki a bajnokságot. 

Érkezett játékosok: Szabó Anna, Fésűs Janka, Kuprák Viktória (UFC Gyömrő), Plank Hanna (Maglód), Balla Fanni (Ecser SE), Szuja Anna (Szigetszentmiklós), Hollósi Tünde (Honvéd), Rácz Karina, Marek Réka, Lukasik Nóra (III.kerületi TVE).

A csapat az első három mérkőzését elvesztette, de még nagyon az elején tart az építkezésben, sok az új játékos, még össze kell szokni a lányoknak. 

Hajrá Astra!

Vélemény, hozzászólás?