Csapatunk pontot hozott el az MTK otthonából!

U19 országos 8. forduló

MTK Budapest – Astra-Activtek HFC-Üllő 1-1 (0-1)
g: Almási Virág (büntetőből 93.perc) ill., Godzsa Ivett (45.)

U19-es csapatunk múlt héten pénteken játszotta le aktuális bajnoki mérkőzését az MTK együttese ellen. 

Az összecsapáson mindkét csapat támadólag lépett fel, így mindkét oldalon több lehetőség adódott az első félidőben, de igazán nagy helyzetet inkább lányaink jegyezhettek, hiszen Czinege Eszter lövését nagy bravúrral kellett hárítottani az MTK hálóőrének. Török Noéminek a mérkőzés ezen periódusában nem igazán volt dolga, pedig az MTK játékosai több távoli lövéssel is próbálkoztak, hiszen nem tudtak csapatunk védelme mögé kerülni. A félidő vége előtt néhány perccel egy remek támadást vezetett csapatunk az MTK kapujára, és ezúttal már nem hibázott senki: Skultéty Tamara remek passzát Godzsa Ivett értékesíteni tudta, így a szünetben 1-0-ra vezetett az Astra.

A második játékrészben az MTK mindent egy lapra feltéve támadott, de lányaink sem hagyták magukat, és így az elsőnél is izgalmasabb második félidőt produkált a két csapat. Csapatunkban Török Noémi remekül teljesített, hiszen amikor kellett jól indult ki a kapujából, és kétszer is ziccer helyzetben tudott hárítani. A másik oldalon is hasonló volt a helyzet, Czinege Eszter előtt adódott több lehetőség, de ezek sajnos kimaradtak, illetve Turbucz Anna lehetett volna a meccs hőse, ha a 92. percben kicsit jobban céloz, hiszen már csak az üres kapuba kellett volna gurítania a játékszert, de ez a helyzet is kimaradt.., ráadásul az utolsó percben megítélt büntetővel az MTK kiegyenlített, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Nem sokon múlt, hogy lányaink akárcsak tavaly, most is “megtréfálják” az előzetesen esélyesebbnek tartott kék-fehéreket, de így is papírformát borító eredményt produkáltak.

Gratulálunk lányok, csak így tovább!

Vélemény, hozzászólás?