Két kapus érkezett az NBI-es kerethez!

Török Noémi és Farkas Katalin távozása után a vezetőségnek elsődleges feladata a megüresedett poszt pótlása volt és sikerült is megtalálni a megfelelő hálóőröket. Halla Petra a Soroksár SC-ből, Magyar Judit a Szekszárd együtteséből érkezett az Astrába.

Halla Petra a Ferihegy-Vecsés csapatában kezdett futballozni, majd 2014-től a Ferencvárosban nevelkedett tovább. A Ferencvárosban mondhatni végigjárta a ranglétrát hiszen az összes utánpótlás korosztályban szerepet kapott és több bajnoki címet is szerzett. NBI-ben a 2019-es év végén mutatkozott be, érdekesség hogy pont az Astra ellen kapta meg a lehetőséget a bizonyításra. 

2021 telén a Soroksárba igazolt, majd hol a Ferencvárosban, hol a Soroksár együttesében védett. 2021/2022-es szezonban a Soroksár kapuját védte az NBI-ben. Az U19-es válogatott tagja, valamint Petra is meghívást kapott legutóbb a női “A” válogatott kiválasztó edzőtáborába. Csapatunkban már edzőmérkőzéseken bemutatkozott és bebizonyította, hogy remek döntés volt a leigazolása.

🎤Halla Petra: Idén nyáron mindenképp szerettem volna klubot váltani és olyan csapatot választani, ahol jól érezhetem magam, megfelelőek a körülmények, mindenben segíthetik a fejlődésemet és a céljaim elérését. Így esett a választásom az Astra csapatára. Az első pillanattól kezdve mindenki nagyon befogadó és segítőkész volt. Az edzések nagyon jó hangulatban zajlanak, mindenki maximális odafigyeléssel dolgozik. A szakmai stáb is profi munkát folytat, rengeteget tesznek a fejlődésünkért. Örömmel tölt el, hogy az Astrához tartozhatok és bízom benne, hogy minél több góltól menthetem meg a csapatot.”

Magyar Judit a Szekszárdi UFC-ből érkezett csapatunkhoz. Az utánpótlás éveket Pécsen, a PMFC-nél töltötte, ezután a Pécsváradra igazolt, ahol két év után a Magyar Labdarúgó Egyletben folytatta pályafutását. 2021-ben igazolt Szekszárdra, ahol egy évet töltött el az NBII-ben. Judit is remek képességű kapus, nagyon jól kiegészítik egymást Petrával, nem vetélytársként viszonyulnak egymáshoz, hanem segítik egymást az edzéseken, és a mérkőzéseken is.

🎤Magyar Judit is megosztotta velünk eddigi tapasztalatait: “Nagyon örülök, hogy itt lehetek. A szakmai stáb és a csapattársaim az első találkozástól kezdve kedvesek, befogadóak, érdeklődőek és segítőkészek. Az edzések színvonalasak és jól szervezettek, mindenki tudja, mi a feladata. A játékosoknak minden biztosított ahhoz, hogy a teljesítményükre és fejlődésükre koncentrálhassanak, beleértve az infrastruktúrát, a szakmai munkát, és a mentális oldalát is. Az öltözőben és a pályán is jó a hangulat, a légkör családias és összetartó, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz, ami szerintem nagyon sokat számít. Gyakran megkérdezzük egymástól, hogy vagy, hogy érezted magad edzésen, vagy a meccsen, fizikálisan hogy vagy, vagy milyen volt a napod. Az emberek figyelnek egymásra, az edzőtől kezdve a csapattársakon át a sportmasszőrig. Ha jól teljesítünk, dicsérjük egymást, ha valami kevésbé megy, együtt dolgozunk a kijavításán, nagyon pozitív számomra ez a visszacsatolás. Az edző külön figyelmet fordít arra is, hogy értsük is a futballt, hogy tudjuk, mit miért csinálunk, ami szintén nagyon fontos és hasznos a célok eléréséhez. Így tudnak az újak is felzárkózni a régi motorosok mellé, és elérni hogy együtt hatékonyan szerepeljünk a bajnokságban. Kapusként úgy érzem, hogy a kapusedzések is sokat tesznek hozzám, örülök, hogy olyan edzővel dolgozhatok, akinek a szakmai tudására felnézek. A kemény munka mellett, ha kell, minden mozdulatot átbeszélünk, hogy minél jobb legyen a végeredmény. Összességében boldog vagyok, hogy itt lehetek, és nagyon élvezem a közös munkát.”

Hajrá lányok, sok sikert kívánunk nektek az Astrában!

Vélemény, hozzászólás?