Kétgólos győzelem a Szolnok ellen!

U16 Keleti csoport 4. forduló

Astra-Alef HFC-Üllő – Szolnoki MÁV 3-1 (3-0)
g: Marek Réka, Balla Fanni, Fésűs Janka

Csapatunk kerete a mérkőzésen: Szabó Anna, Fésűs Janka, Plank Hanna, Balla Fanni, Sajó Hanna, Rácz Karina, Kraudy Laura, Marek Réka, Barna Gabriella, Hollósi Tünde, Szuja Anna, Nagy Dóra, Dajkó Szabina, Oravecz Emma, Piricz Eszter, Lukács Adrienn

U16-os csapatunk vasárnap a Szolnoki MÁV együttesét fogadta Üllőn az U16-os bajnokság keleti csoportjának 4. fordulójában. A mérkőzés képe alapján nagyobb arányú győzelmet is elérhetett volna csapatunk, de sok helyzet kimaradt, illetve több ízben is ellenfelünk kapusa hárított bravúrral. Sokat fejlődtek a lányok, de még van hova előre lépni, illetve a helyzetkihasználáson kell még kicsit dolgozni, hogy az eredményen is látszódjon az, ha dominálunk egy mérkőzésen. Az is igaz, hogy van erre még idő, hiszen nagyon fiatal csapatunk van, mely nagyon akar győzni, fejlődni és ennek az eredménye meg is fog látszódni a jövőben.

Több csapat nem játszott még le négy mérkőzést az őszi szezonból, hiszen sok a halasztás, de csapatunk kilenc ponttal jelenleg a második helyen áll a tabellán pont azonossággal az első helyezett Kecskemét mögött. (A kecskeméti együttesnek jobb a gólkülönbsége)

A héten a lányok nem játszanak mérkőzést, legközelebb október 16-án lépnek pályára Újpesten.

 

Szép volt lányok! Gratulálunk!