Futsal,  U15

Megvan 2023 első győzelme!

U15-ös futsal csapatunk nyitotta a 2023-as évet ma Tarjánban, ahol az Almásfüzitői SC vendégei voltak lányaink.
Almásfüzitői SC – Astra HFC-Üllő 1-6 (1-3)
g:Marek Réka (3), Barna Gabriella, Nagy Dóra, Rácz Karina
Csapatunk kerete a mérkőzésen: Vidra Anna – Sajó Hanna, Marek Réka, Barna Gabriella, Szuja Anna, Szabó Anna, Fésűs Janka, Balla Fanni, Rácz Karina, Kraudy Laura, Nagy Dóra, Hollósi Tünde
Lányaink győzelmi reményekkel léptek ma 11.00 órától pályára az Almásfüzitői együttes ellen, hiszen a novemberi, egymás elleni mérkőzésen fölényes, 9-3-as sikert értek el. Ennek megfelelően Marek Réka már a második percben vezetéshez juttatta csapatunkat, amelyet még ellenfelünk a 12. percben Kovács-Sipeki Luca találatával ki tudott egyenlíteni, de ezután már csak Astrás gólok születtek a mérkőzésen.
A félidőig Marek Réka megduplázta góljainak számát és Nagy Dóra is eredményes volt, így 3-1-es Astra vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.
A második játékrészben Barna Gabriella és Rácz Karina is bevette ellenfelünk kapuját, míg Marek Réka meglőtte harmadik találatát is, így mesterhármast ért el!
A végeredmény ötgólos Astra győzelem, mellyel csapatunk megőrizte 100%-os teljesítményét, és megszerezte a 2023-as év első bajnoki győzelmét!
Szép volt lányok!😍
Gratulálunk!👏🫶🙌
Megvan 2023 első győzelme! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva