Egy lépésre a döntőtől!

U15-ös futsal csapatunk tegnap az Almásfüzitői SC-t fogadta Üllőn. Miután lányaink már kétszer legyőzték aktuális ellenfelüket a bajnokságban, ezért a papírforma csapatunknak kedvezett, ráadásul a füzitői lányok igencsak rövid kerettel érkeztek a találkozóra (gyakorlatilag csere nélkül) így a több variációs lehetőség is csapatunkat segítette. Lányaink jól tudták, hogy amennyiben ezt a mérkőzést megnyerik, már csak…

Tovább

Benkő Mónika visszatért az Astrába!

Benkő Mónika Újpestről igazolt hozzánk, de nem ez az első alkalom, hogy rózsaszín-feketébe öltözött. Az 508 hivatalos mérkőzéssel rendelkező játékos az 1. FC Feminában kezdte labdarúgó pályafutását és 2012 telén igazolt először az Astrába, ahol nem csak labdarúgásban, hanem futsalban is erősítette csapatunkat. A következő állomás 2014 nyarán az akkor NBI-be feljutó Dorogi Diófa együttese…

Tovább

Csolti Réka ismét az NBI-ben!

Akik régóta követik a női labdarúgást, azoknak nem kell különösebben bemutatni Csolti Rékát, hiszen most lesz tíz éve, hogy a Csakacsel Sportegyesületből a női labdarúgás vérkeringésébe került.  A Budapest Honvéd (KISE) együttesébe igazolt először, ahol bár az első szezonban tizenkét évesen még túl fiatal volt ahhoz, hogy U17-ben is játsszon, de a következő szezonban már…

Tovább

Három csapatunk is nemzetközi edzőmérkőzésen vett részt!

Vasárnap klubunk egész napos túrára indult, hiszen a felnőtt, az U19, és az U16-os csapatunk együtt utazott a szlovákiai Myjavába, hogy megmérkőzzőn a Spartak Myjava korosztályos csapataival, valamint a női BL induló, szlovák bajnok felnőtt együttessel. Reggel 5.30-kor indultak el a lányok Budapestről és 10.00 óra környékén érkeztek meg Szlovákiába, ahol elsőként az U16-os csapatunk…

Tovább