Benkő Mónika visszatért az Astrába!

Benkő Mónika Újpestről igazolt hozzánk, de nem ez az első alkalom, hogy rózsaszín-feketébe öltözött. Az 508 hivatalos mérkőzéssel rendelkező játékos az 1. FC Feminában kezdte labdarúgó pályafutását és 2012 telén igazolt először az Astrába, ahol nem csak labdarúgásban, hanem futsalban is erősítette csapatunkat. A következő állomás 2014 nyarán az akkor NBI-be feljutó Dorogi Diófa együttese…

Tovább

Csolti Réka ismét az NBI-ben!

Akik régóta követik a női labdarúgást, azoknak nem kell különösebben bemutatni Csolti Rékát, hiszen most lesz tíz éve, hogy a Csakacsel Sportegyesületből a női labdarúgás vérkeringésébe került.  A Budapest Honvéd (KISE) együttesébe igazolt először, ahol bár az első szezonban tizenkét évesen még túl fiatal volt ahhoz, hogy U17-ben is játsszon, de a következő szezonban már…

Tovább

Angyal Dóri: “A vágyam az, hogy idővel az Astra felnőtt csapatának alapembere lehessek”

Angyal Dorottya U19-es csapatunk tizenhat éves játékosa. Mérkőzésenként általában nem áll meg egy gólnál, így jelenleg 37 találattal vezeti a csoport góllövőlistáját. Dóri már a felnőtt csapat keretével is edz, sőt az Újpest elleni kupamérkőzésen debütált is a felnőtt csapatban. Őt kérdezzük most arról, hogy érzi magát az Astrában és milyen céljai vannak ebben a…

Tovább

Megszülettek a hármas ikrek!

Óriási büszkeség érte klubunkat, hiszen 2020 január 03-án délelőtt megszülettek játékosunk, Szabó Boglárka, és edzőnk, Vancsik Zsolt hármas ikrei! A két kislány Eszter, és Zoé 1300 grammal, a kisfiú, Joel pedig 1900 grammal jött a világra. A babák, és a mama is jól vannak! Szívből gratulálunk! 

Tovább