Megtört az “átok”!

U19-es csapatunk a bajnokság 17. fordulójában a Kelen SC együttesét fogadta a Goldball Parkban. Lányaink nagyon készültek a találkozóra, hiszen egészen pontosan 2019.10.26 óta egyszer sem tudta csapatunk sem bajnoki mérkőzésen, sem pedig edzőmérkőzésen legyőzni a Kelen együttesét. Igaz, a Goldball Parkban sem játszott még soha egymással a két csapat, hiszen a tegnapi mérkőzés időpontjáig csak Csepelen, illetve a Kelen pályán mérkőztek meg egymással a felek.
Az őszi mérkőzéshez képest csapatunk mezőnyben két poszton, ellenfelünk pedig a mezőnyjátékosok tekintetében szintén két poszton, illetve kapusposzton változtatott a kezdő csapatán. Ezt ezért fontos megjegyezni, mert az őszi mérkőzéshez képest most hatalmas volt a két csapat közötti különbség. Lányaink óriási mezőnyfölényben játszottak és csak az volt a kérdés, hogy mikor születik meg az első találat, amely hozza magával a többit is. A várva várt gól a 34. percben érkezett, egy szögletrúgás után Angyal Dorottya volt eredményes.
Bár az egygólos előny a félidőben még adhatott volna okot az aggodalomra, hiszen máskor is vezettünk már, de most nem adott csapatunk esélyt ellenfelének és a játék képe alapján nem volt benne a mérkőzésben a vendég találat lehetősége. A 60. percben Pap Nóra szabadrúgásból növelte az előnyt és innen már csak az volt a kérdés mennyi lesz a vége. A 73. percben ismét Angyal Dóri volt eredményes egy átlövés találattal, majd a 80. minutumban Antalicz Alexandra beadására érkezett jó ütemben gólerős támadónk és beállította a 4-0-ás végeredményt. Dóri egyébként ezzel mesterhármast szerzett a találkozón, de mégis a csapat teljesítményét kell leginkább kiemelni, amely már több mérkőzés óta remekül játszik, bármilyen összeállításban is lép pályára. Az eredmény akár nagyobb különbségű is lehetett volna, hiszen a négy gól mellett rengeteg lehetősége volt még lányainknak a gólszerzésre.
Csapatunk már lejátszotta a 18. fordulóban kiírt mérkőzését a Csepel ellen, így a héten nem lépnek pályára a lányok. Amennyiben a 18. fordulóra kattintunk az adatbankban láthatjuk, hogy jelenleg 13 ponttal elhúzott csapatunk a negyedik pozícióban álló Kelen SC és az ötödik, azonos pontszámmal álló Kaposvár együttesétől. A Kaposvári együttesnek még öt mérkőzése van hátra, és ha jövő héten nem szerez három pontot a Szekszárd ellen, akkor lányainknak már matematikailag is biztos a bronzérem!
Astra HFC – Kelen SC 4-0 (1-0)

g: Angyal Dorottya(3), Pap Nóra

Csapatunk kerete a mérkőzésen: Reibl Orsolya – Bagdi Alina Doroti, Pap Nóra, Kövy Elza, Szenyán Melinda, Nádudvari Anna, Fejér Zsuzsanna, Balogh Orsolya, Antalicz Alexandra, Turbucz Anna, Angyal Dorottya