Egy ARANYÉREM története!

U15-ös futsal csapatunk mondhatni a nyáron alakult, hiszen a lányok többsége nem igazán találkozott még magával a futsallal, illetve még futsal labdával sem. Lányainkat a nyugati csoportba sorsolták az országos U15-ös futsal bajnokságban és az elején – a fent említett okok miatt – még szó szerint ismerkedtek a sportággal, de így is sorba nyerték a találkozókat. A csoportban háromszor játszottak minden ellenfelük ellen, de már az első kör után sikerült feltérképezni a csapatokat, tehát tisztában voltak vele, hogy mire számíthatnak a további mérkőzéseken. Nem is indult úgy ez a bajnokság, hogy cél lett volna a bajnoki cím, először talán a második körben tudatosult mindenkiben az, hogy megnyerhetjük a csoportot, sőt nem csak hogy megnyerhetjük, de 100%-os teljesítménnyel is végezhetnek a lányok. Végül már néhány fordulóval a csoport mérkőzések vége előtt eldőlt, hogy bajnoki döntőbe jutott csapatunk, így a cél már csak a 100%-os mérleg megtartása volt. Ez is sikerült a lányoknak, minden mérkőzést megnyertek, 177 gólt lőttek és csak 24-et kaptak. A 100%-os mérleg megtartásának kulcsa az volt, hogy a lányok nagyon akarták, hogy sikerüljön, mindent meg is tettek érte, valamint mérkőzésről mérkőzésre újabb és újabb célokat tűztek ki, amelyek segítették elérni a végső állomást, a bajnoki döntőt!
A bajnoki döntőre a keleti csoport első helyezettje ellen, a DVTK ellen került sor. A döntő azért is volt nehéz, mert két mérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa, tehát kétszer kellett a lányoknak mentálisan és taktikailag olyan állapotba lenni, hogy győzni tudjanak. Az egy mérkőzésen eldőlt döntő is nehéz ebből a szempontból, így talán még nehezebb, hogy kétszer kell a toppon lenni.
A első találkozóra hazai pályán került sor és háromgólos előnyt sikerült kiharcolni Balla Fanni, Hollósi Tünde és Marek Réka találataival. Első ránézésre ez nagy előnynek tűnik, de futsalban bármi megtörténhet és tudta mindenki, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra Miskolcon. Ez így is történt, elképesztően nagy erőket kellett mozgósítania a csapatnak, hogy összejöjjön a győzelem!
Az első félidő 2-1-es DVTK vezetéssel zárult és az, hogy Balla Fanni első játékrészben szerzett góljának mekkora értéke volt, az csak a mérkőzés végén derült ki. No meg persze a háromgólos Üllőn szerzett előnynek és annak, hogy az első találkozón nem kapott gólt a csapat, hiszen a DVTK mindent megtett, hogy ledolgozza hátrányát. Lányaink azonban állták a miskolci rohamokat, bárki is volt fenn a pályán, egy csapatként védekeztek és támadtak.

A hajrában jött csak a java…Hét perccel a mérkőzés vége előtt egy gólra felzárkózott ellenfelünk (3-1). Hét, -illetve futsalban ez a hét akár tíz perc is lehet az álló óra miatt – egész perc volt még a találkozóból, bőven elég egy gólra, akár kettőre is ebben a sportágban, de a lányok kitartottak, nem engedtek több találatot ellenfelünknek. Igaz, csapatunk sem tudott több gólt szerezni, de ez is elég volt a bajnoki címhez, hiszen összesítésben, – óriási küzdelemben – 4-3-ra nyert csapatunk és megnyerte a 2022/2023-as Országos U15-ös futsal bajnokságot!!!

Ez a győzelem a lányok egész éves munkájának eredménye és méltó befejezése ennek a szezonnak!

Azért a számokról is ejtsünk néhány szót, hiszen ezt is megérdemlik a lányok. A döntőkkel együtt összesen 17 mérkőzést játszottak a bajnokságban és ebből csak egyetlen egyszer szenvedtek vereséget!
A csoportmérkőzésekkel együtt nézve 181 gólt szereztek és 27-et kaptak.
A házi góllövőlistán Marek Réka végzett az élen 40 találattal, a második Balla Fanni 28, a harmadik pedig Rácz Karina 23 góllal.
Barna Gabriella és Nagy Dóra tizenkilencszer talált az ellenfelek kapujába, Plank Hanna 13, Sajó Hanna 11, Szuja Anna 8, Fésűs Janka 6, Kraudy Laura és Rojtos Bernadett 5, Hollósi Tünde 3, Horváth Helga pedig 1 találattal büszkélkedhet.

A bajnokság összesített góllövő listáján is előkelő helyen végeztek játékosaink, hiszen Marek Réka a második, Balla Fanni a harmadik, Rácz Karina pedig a negyedik helyen zárt találataival.

🥇Bajnokcsapatunk névsora: Plank Hanna, Balla Fanni, Szuja Anna, Fésűs Janka, Marek Réka, Szabó Anna, Rácz Karina, Hollósi Tünde, Barna Gabriella, Kraudy Laura, Sajó Hanna, Nagy Dóra, Vidra Anna, Rojtos Bernadett, Horváth Helga, Horváth Amira.

 

Vezetőedző: Király Bianka

Asszisztens edző: Lovász Emma

Persze természetesen U16-os csapatunk játékosai is részesei a sikernek, akik bár nem léptek pályára, de elkísérték a csapatot a bajnoki döntőre és kiszurkolták a győzelmet!

Astra HFC – DVTK-Vénusz 3-0

g: Balla Fanni, Hollósi Tünde, Marek Réka

DVTK-Vénusz – Astra HFC-Üllő 3-1
g: Balla Fanni