Legyőztük a Szekszárdot

U14-es csapatunk is vasárnap lépett pályára aktuális bajnoki mérkőzésén. A lányok azt a szekszárdi együttest fogadták, akiktől ősszel még 1-0-ás vereséget szenvedtek, illetve egy ideig bronzérmes pozícióban is tartózkodott a szekszárdi csapat a tabellán. Az őszi egymást elleni találkozó is szorosnak bizonyult, úgyhogy mondhatni rangadóra került sor vasárnap Gyömrőn.
Az első harmad gól nélküli döntetlennel zárult, viszont a második huszonöt percben a lányok eldöntötték a mérkőzést sorsát. Egészen pontosan két perc alatt! A 30. percben Kuprák Lívia vette be a vendégek kapuját a 32. minutumban pedig Torma Lara volt eredményes. Ellenfelünk a 45. percben még tudott szépíteni, de több találat már nem született így lányaink megnyerték a találkozót!
Ezzel a győzelemmel a lányok utolértek a tabellán a szekszárdi együttest, mindkét csapatnak 31 pontja van csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzik meg a mieinket. (lányaink az 5. helyen állnak)
Csapatunknak már csak egy mérkőzése van hátra a szezonból és ezt már holnap le is játsszák a lányok! A 12. fordulóból halasztott mérkőzésre a már bajnok Ferencváros ellen kerül sor.

Astra HFC – Szekszárdi UFC 2-1 (0-0)
g:Kuprák Lívia, Torma Lara

Csapatunk kerete a mérkőzésen: Temesi-Karóczkai Jázmin – Kincses Nadin, Torma Lara, Nagy Emília, Bukor Janka, Kertész Jázmin, Nagy Szonja, Kreisz Norina, Kuprák Lívia, Rieth Marina, Sipos Enikő, Szolnoki Gréta, Kálmán Rozália