A legkisebbeknek is elkezdődött a tavaszi szezon

Szombaton verőfényes napsütésben a Kelen SC Sporttelepén került megrendezésre az első tavaszi Bozsik torna. Lányaink már izgalommal várták a megmérettetést, annak ellenére, hogy edzőik nem győzték nyugtatni őket az elmúlt hetekben. Az utánpótlás nevelés egyik szépsége az, hogy egyes  játékosok feljebb lépnek egy korosztályt, és egyben új játékosok kerülnek a csapatba. Ezúttal is avattak újoncot, Kapcsos Lilla, és Pataki Linda először húzták magukra csapatunk rózsaszín mezét. Sérülés és betegség még az utolsó pillanatban is hátráltatta csapatunkat, de lányaink állták a sarat.  Ritka sportszerű torna volt, melyen rajtunk kívül az UTE és a Városgazda SC élvezte a hazaiak vendégszeretetét. Szép megoldásokból ezúttal sem volt hiány, igaz ehhez hozzátettek a szurkolók is, hiszen a jelenlevők igencsak foci hangulatot teremtettek. A Bozsik tornák sajátossága, hogy csapatonként egy-egy játékos külön oklevelet kap kiemelkedő teljesítményéért. Csapatunkból ezúttal Molnár Liza kapta ezt az elismerést gólerős játékáért. Bízva a sérültek és betegek felépülésében, izgalommal várjuk az április hatodikai folytatást, amely szintén a Kelen pályán lesz délután három órától.

Bakonyi Csaba edző : “Megújult kerettel vettük fel a versenyt ellenfeleinkkel. Büszke vagyok valamennyi játékosra, mert több játékosom hiányzott betegség, vagy sérülés miatt, és így is a maximumot hozták ki magukból a lányok. Kíváncsian várom, hogy teljes létszámban mire leszünk képesek. Külön köszönöm a szurkolást, és a professzionális szervezést!”

Mindenkinek köszönjük a részvételt, játékosnak szurkolónak egyaránt!

Hajrá Astra!

Vélemény, hozzászólás?