Ötgólos győzelemmel folytatták a lányok!

U19 kiemelt csoport 23. forduló Astra-Alef HFC-Üllő – FC Hatvan  5-0 (4-0) g: Kubitsch Eszter (2), Skultéty Tamara, Nádudvari Anna II., Szennai Tímea A mai napon U19-es csapatunk mondhatni újra kezdte a szezont, hiszen egy hónap kényszerpihenő után léptek ismét pályára a lányok. Ezúttal az FC Hatvan csapata volt az ellenfél, akik bár hét ponttal…

Tovább

Klubunk Elit Képzési Központ minősítést kapott az utánpótlásban!

Március 25-én jelent meg az a hivatalos értesítő, melyben elnökségi határozat született arról, hogy klubunk a Kiemelt Utánpótlás Központi státusz után 2021 nyarától az utánpótlásban Elit Képzési Központ minősítést kapott! Természetesen eddig is voltak Elit Központok a női utánpótlásban, de ami miatt most különösen fontos ez a minősítés azt a következő bajnokságok versenykiírása meg is…

Tovább

8-0 a Tiszakécske ellen!

U19 Dél-Keleti csoport 10. forduló Astra HFC-Kiskunfélegyháza – Tiszakécske VSE 8-0 (4-0) g:Czinege Eszter (17., 45., 87., 89.), Kovács Alexandra (10., 56., 69.) Csenki Mária (27.) Egymás után kétszer játszott a Tiszakécske ellen U19-es csapatunk a dél-keleti csoportban, hiszen egy korábbra kiírt mérkőzést is pótolni kellett. Ezúttal Kiskunfélegyházán küzdöttek meg egymással a felek, viszont a…

Tovább

Győzelem, és Czinege Eszter mesterhármas a Tiszakécske ellen!

U19 Dél-Keleti csoport 17. forduló Tiszakécske VSE – Astra HFC-Kiskunfélegyháza 1-5 (1-0) g: Illés Janka (31.) ill, Czinege Eszter (67., 70., 88.), Novák Gabriella (61.), Kovács Alexandra (84.) U19-es csapatunk a dél-keleti csoportban szombaton játszotta le aktuális bajnoki mérkőzését a Tiszakécske ellen. A papírforma ebben a csoportban elég sokszor érvényesül, így bízhattunk benne, hogy lányaink…

Tovább