u17futsal

Ki korán kel

Hajnal fél öt… csörög az az átkozott vekker, semmi kedvem felkelni, de muszáj, mert megkezdődik a futsal szezon. Pechünkre Debrecenben. Nem mintha a világvégére kellene utaznunk, de kívánhatnánk magunknak közelebbi állomást is így hajnalok hajnalán.Reggel hat óra, a szokásos találkozási hely, Ecseri út. A csapat szinte teljes létszámban útra kész, utas-névsor rendben, egy beszállóval. Öt…

Tovább
focilabda-1440x564 c

Nem nekünk való…

Van egy CSAPAT, igen, így, csupa nagybetűvel írva. Ez a Csapat sérülésektől megtizedelve küzdötte végig az őszi idényt, ez a Csapat, amelybe nyáron csapatnyi új játékos érkezett, hogy Dombó János kezei alatt CSAPATTÁ formálódjon. Nos, erre a Csapatra nem kisebb feladat várt a hétvégén, mint, hogy bő háromórás utazást követően pályára lépjen Szombathelyen, a Viktória…

Tovább
111

U15 Minden jó, ha a vége jó… szerencsére, csak a felénél tartunk

Néhány héttel ezelőtt a szegedi mérkőzésen 20 perccel a lefújás előtt még a hazai pályán játszó St. Mihály FC 3-2arányban vezetett csapatunk ellen a Leány U15-ös Bajnokság Keleti csoportjában, de lányaink hatalmas hajrával megfordították a találkozót. A hazai összecsapás előtt biztos volt, hogy amennyiben nem veszít Király Bianka-Bircsák Gyula-Kovács József edzői triumvirátus csapata, úgy a…

Tovább
15079089 1809377459276725 6633583196510993610 n

A vonat nem vár…

Amennyiben csak a tényeket vesszük figyelembe, miszerint a Győri ETO Parkban lányaink gólnélküli döntetlent játszottak a házigazdákkal az NBI őszi záró fordulójában örülhetünk. Örülhetünk annak, hogy az utolsó két fordulóban csapatunk hálóját csak egyszer tudták bevenni, akkor is csak büntetőből. Sajnálkozhatunk ugyanakkor, hogy mi az utolsó két fellépésünkkor eredménytelenek voltunk. Ha a vidámparkra gondolok, eszembe…

Tovább