Nyolc játékos szerzett gólt

U19-es csapatunk vasárnap a Kozármisleny együttesét fogadta a Goldball Parkban. Az őszi mérkőzésen 30-0-ra nyert csapatunk, így igazából ezen a napon is a gólok száma volt inkább csak kérdéses. Hosszú lenne minden gólról szót ejteni, nem is célunk ezek leírása. A lányok az első játékrészben még tudtak koncentrálni, bár ebben a félidőben is maradtak ki…

Tovább

Nagy küzdelemben maradtunk alul

Ezen a héten U16-os csapatunk lejátssza utolsó bajnoki mérkőzéseit mind labdarúgásban, mind futsalban, tehát a lányoknak május 14-el véget ér a 2022/2023-as szezont. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert a vasárnapi, nyíregyházi mérkőzésen pontszerzés szempontjából ugyan volt tét a lányoknak, mégis a cél inkább az volt, hogy megmutassák, amit tudnak, hogy mennyit sikerült előrelépniük az…

Tovább

Kreisz Norina gólja döntött

U14-es csapatunk csütörtökön játszotta le aktuális bajnoki mérkőzését a Csepel együttese ellen. A lányok a szokásos játékukkal rukkoltak elő, 90%-ban birtokolták a labdát és rengeteg lehetőséget, helyzetet dolgoztak ki a csepeli kapu előtt. Csapatunk szépen, türelmesen játszott, a sok kapufa és kimaradt helyzet ellenére is nyugodtak tudtak maradni játékosaink, így a 35. percben megszületett a…

Tovább

Újabb jubiláló felnőtt csapatunkban!

Múlt héten bevezettük oldalunkra érdekességképpen, hogy minden játékosunknak kicsit megünnepeljük egy cikk keretében, amikor kerek mérkőzésszámot ér el csapatunkban. Ezen felbuzdulva most kigyűjtöttük, hogy felnőtt keretünk tagjai jelenleg hány mérkőzésnél járnak, valamint egy sorrendet is kialakítottunk, amelyben a legtöbb mérkőzést játszó játékos került a rangsor élére. A mérkőzésszám Ebony Madrid esetében nyilván kissé csalóka, hiszen…

Tovább