Az Astra HFC utánpótlás játékosai

Playmakers a Hősök terén

Az Európa Liga döntőjéhez, (Sevilla FC – AS Roma) kapcsolódva, május 30-án a szurkolói fesztivál keretein belül U6-U7-es lányok közül néhány lehetőséget kaptak arra, hogy Playmakers bemutatón vegyenek részt a Hősök terén. Csapatunkon kívül még három klubból érkeztek játékosok (Budaörs, FTC, MTK), akikkel körmérkőzéseket játszottak a picik, illetve a női A-válogatott néhány játékosával is megismerkedhettek,…

Tovább

Hetven góllal Angyal Dorottya lett a Dél-nyugati csoport gólkirálynője!

Az U19-es dél-nyugati csoportban sokáig fej-fej mellett haladt játékosunk a góllövőlistán a Kelen SC labdarúgójával Tóbik Melániával. Csak az utolsó, mindent eldöntő Fehérvár elleni mérkőzésen dőlt el, hogy kettőjük közül ki nyeri meg a csoport gólkirálynői címét. Szerencsére Dóri két gólt is szerzett az utolsó bajnokin, így hetven góllal megnyerte a góllövőlistát, sőt ellenőrizve a…

Tovább

Magabiztos győzelemmel EZÜSTÉRMES az U19!

Vasárnap délután játszotta U19-es csapatunk a szezon utolsó bajnoki mérkőzését Székesfehérváron. A sors úgy hozta, hogy ez a találkozó döntött a második és a harmadik helyezésekről, hiszen a tabellán azonos pontszámmal állt a két csapat, bár a gólkülönbsége csapatunknak jobb volt, így akár egy döntetlen is elég lett volna lányainknak a második helyhez. Az őszi…

Tovább

Büszkék lehetünk a lányokra!

U14-es csapatunk kedden, halasztott mérkőzésen fogadta Gyömrőn a már bajnok Ferencváros együttesét. Az őszi mérkőzésen nagy arányban győzött az FTC, de azóta lányaink sokat fejlődtek és nagyon várták már a zöld-fehérek elleni találkozót.  A mérkőzés mondhatni korosztály fölötti nagy iramban zajlott végig és bizony nehéz lenne eldönteni, melyik csapat birtokolta többet a labdát. Csapatunk remekül…

Tovább