Újabb jubiláló felnőtt csapatunkban!

Múlt héten bevezettük oldalunkra érdekességképpen, hogy minden játékosunknak kicsit megünnepeljük egy cikk keretében, amikor kerek mérkőzésszámot ér el csapatunkban. Ezen felbuzdulva most kigyűjtöttük, hogy felnőtt keretünk tagjai jelenleg hány mérkőzésnél járnak, valamint egy sorrendet is kialakítottunk, amelyben a legtöbb mérkőzést játszó játékos került a rangsor élére. A mérkőzésszám Ebony Madrid esetében nyilván kissé csalóka, hiszen…

Tovább

Győzelem a Kelen ellen

A Simple Liga 19.fordulójában felnőtt csapatunk a Kelen SC csapatát fogadta Üllőn. A Kelen elleni mérkőzések felnőtt csapatunk számára sem szoktak könnyűek lenni, hiszen az őszi, 1-1-re végződő találkozón is az egy pontnak ellenfelünk örülhetett jobban. Akkor is megvoltak a helyzetek, de nem sikerült nyerni, éppen ezért lányaink most mindenképpen szerették volna begyűjteni a három…

Tovább

Nem sikerült a bravúr a Kecskemét ellen!

U16-os csapatunknak nem sikerült vasárnap megismételni az őszi bravúrt a Kecskemét együttese ellen. Bajnokaspiráns ellenfelünk nagyon jó formában érkezett Üllőre és már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert. Lányaink a második játékrészben is mindent megtettek, hogy szorosabbá alakítsák az eredményt, de ezúttal semmi sem jött össze, ráadásul a kecskeméti csapat még két gólt szerzett,…

Tovább

Háromgólos előnyt szerzett csapatunk a döntőben!

U15-ös futsal csapatunk lejátszotta a döntő első találkozóját és háromgólos előnnyel utazhat május 10-én a visszavágóra! Csapatunk jól kezdte a meccset, már a 4. percben megszerezte a vezetést Marek Réka találatával és ezt az előnyt az első játékrészben meg is tudta tartani. A mérkőzés nagy részében csapatunk birtokolta a labdát, letámadta ellenfelét és ezzel a…

Tovább