Újabb jubiláló felnőtt csapatunkban!

Múlt héten bevezettük oldalunkra érdekességképpen, hogy minden játékosunknak kicsit megünnepeljük egy cikk keretében, amikor kerek mérkőzésszámot ér el csapatunkban. Ezen felbuzdulva most kigyűjtöttük, hogy felnőtt keretünk tagjai jelenleg hány mérkőzésnél járnak, valamint egy sorrendet is kialakítottunk, amelyben a legtöbb mérkőzést játszó játékos került a rangsor élére. A mérkőzésszám Ebony Madrid esetében nyilván kissé csalóka, hiszen neki csak a magyar bajnokságban játszott mérkőzései szerepelnek az adatbankban.

Csapatunkban Benkő Mónika áll az élen a maga 515 mérkőzésével, ami országos szinten is valószínűleg kiemelkedőnek számít, hiszen egy kis kutatómunkát végezve Szabó Boglárka az egyetlen, (aki klubunkban nevelkedett és ősszel még csapatunk játékosa volt) akinek 593 hivatalos mérkőzése van! Ez természetesen nem csak labdarúgás, hanem futsal is (Benkő Móni tekintetében is) és ebben a hivatalos mérkőzések vannak csak benne. Boginál még ki kell emelni azt is hogy az 593 mérkőzésen 572 gólt szerzett! Egészen extra..Akit még megközelíti ezeket az egészen magas mérkőzés számokat az Pádár Anita 545 mérkőzéssel, 971 góllal a lábában, de ő már két éve abbahagyta az aktív pályafutását. Nem nagyon találtunk olyat, aki ennél több, vagy jobb mutatóval rendelkezne országos szinten.

Íme felnőtt csapatunk listája⤵️

 

1.Benkő Mónika 515 mérkőzés
2.Véninger Tünde 460
3.Vidács Krisztina 432
4.Szennai Tímea 431
5.Nádudvari Anna 362
6.Tatai Krisztina 357
7.Erdész Fanni 341
8.Gelb Mónika 335
9.Kós Petra 300
10..Szakonyi Emese 299
11.Csolti Réka 297
12.Halla Petra 280
13.Lovász Emma 273
14.Magyar Judit 242
15.Vicsek Nóra 241
16.Antalicz Alexandra 237
17.Kövy Elza 211
18.Pap Nóra 205
19.Balogh Orsolya 105
20.Ebony Madrid 38

A következő jubilálónk pedig Szakonyi Emese, aki az ETO ellen fog 300. alkalommal pályára lépni!

Gratulálunk!