Egy ARANYÉREM története!

U15-ös futsal csapatunk mondhatni a nyáron alakult, hiszen a lányok többsége nem igazán találkozott még magával a futsallal, illetve még futsal labdával sem. Lányainkat a nyugati csoportba sorsolták az országos U15-ös futsal bajnokságban és az elején – a fent említett okok miatt – még szó szerint ismerkedtek a sportággal, de így is sorba nyerték a…

Tovább

Nyolc játékos szerzett gólt

U19-es csapatunk vasárnap a Kozármisleny együttesét fogadta a Goldball Parkban. Az őszi mérkőzésen 30-0-ra nyert csapatunk, így igazából ezen a napon is a gólok száma volt inkább csak kérdéses. Hosszú lenne minden gólról szót ejteni, nem is célunk ezek leírása. A lányok az első játékrészben még tudtak koncentrálni, bár ebben a félidőben is maradtak ki…

Tovább

Nagy küzdelemben maradtunk alul

Ezen a héten U16-os csapatunk lejátssza utolsó bajnoki mérkőzéseit mind labdarúgásban, mind futsalban, tehát a lányoknak május 14-el véget ér a 2022/2023-as szezont. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert a vasárnapi, nyíregyházi mérkőzésen pontszerzés szempontjából ugyan volt tét a lányoknak, mégis a cél inkább az volt, hogy megmutassák, amit tudnak, hogy mennyit sikerült előrelépniük az…

Tovább

Elképesztő időjárás és vereség Győrben

NBI-es csapatunk a Simple Ligában szombaton Győrben, az ETO ellen játszotta aktuális bajnoki mérkőzését. A találkozó első perceiben elképesztő mennyiségű eső zúdult a pályára, ami nagy erősségű széllel is párosult. A 4. percben a játékvezető félbeszakította a meccset, de már ennyi idő alatt is bőven bőrig áztak a csapatok. A mérkőzés tizenöt perces kényszerpihenő után…

Tovább