Hétgólos győzelem Tiszakécskén

U19-es csapatunk a dél-keleti csoportban pénteken játszotta le aktuális bajnoki mérkőzését a Duna Aszfalt TVSE ellen. Lányaink már az első percben megszerezték a vezetést Szirényi Vivien góljával, és a mérkőzés további részében is sorra alakították ki a helyzeteket ellenfelük kapuja előtt. Az első játékrészben még háromszor sikerült bevenni a tiszakécskei kaput, Szirényi Vivien másodjára is betalált, majd Deme Petra, és Kovács Zsófia is eredményes volt.
A második félidőben sem változott a játék képe, futószalagon alakították ki a helyzeteket a lányok, és ennek meg is lett az eredménye. Kovács Zsófia két gólt is szerzett, és ezzel mesterhármast ért el, rajta kívül pedig még Légrádi Viktória, és Kovács Angéla szerzett gólt. A 70. percben ellenfelünk meglőtte a szépítő gólját, mely lesállás után született, de megadta a játékvezető a találatot.
Csapatunk 8-1-re győzött, kellett már ez a siker a lányoknak, reméljük hasonló lesz a folytatás is, melyre április 14-én kerül sor hazai pályán a Ceglédi VSE ellen.
Lányaink ezzel a győzelemmel a negyedik helyet foglalják el a bajnokság tabelláján, Kovács Zsófia pedig 15 góllal második a góllövőlistán a Honvéd játékosa, a 17 gólos Kós Gabriella mögött.

A mérkőzés jegyzőkönyve IDE kattintva megtekinthető.

Vélemény, hozzászólás?